Tanítunk vagy a Tanév nevű projekten dolgozunk közösen?

Közös munka szokatlan keretek közt

2010-09-03

A Berzsenyi Dániel Gimnázium tanárai arra vállalkoztak, hogy az évkezdés előtt kipróbálják, milyen új módjai vannak az iskolán belüli együttműködésnek, milyen diáknak lenni, milyen is az a sokat emlegetett és egyre gyakrabban használt projektmunka a tanulók szemével?



Otthontalan önkéntesek a gyermekotthonban

Ajándékot készítenek a hajléktalanok (fotó: Mocsári Judit)

2010-09-03

Augusztus utolsó napjaiban budapesti és balassagyarmati hajléktalanok ajándékokat készítettek, majd személyesen adták át azokat a Reménysugár Otthon fogyatékkal élő, 11 fiatal lakójának, akiket egy kivétellel saját rokonaik sem látogatnak. Az önkéntesek azonban nagy szeretettel és nyitottsággal fordultak a fiatalokhoz. Szavak nélkül is megtalálták a hangot azokkal, akik nem tudnak beszélni, és a kerekesszékben ülőket is bevonták a közös táncba, ami akkor alakult ki spontán módon, amikor az egyik bennlakó fiú megmutatta vendégeinek kedvenc zenéit. Az önkéntes akció bizonyította, hogy a leghátrányosabb helyzetű emberek is képesek hozzájárulni valamivel társaik életéhez.



Szavazz a legjobb gerillafilmekre!

2010-07-28

A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videópályázatára beérkezett tíz pályaművet a látogatók szavazatai alapján fogjuk díjazni. A pályázó filmek mind romák és nem romák együttműködésében megvalósuló önkéntes akciókhoz kapcsolódóan jöttek létre, példát mutatva a társadalom más széles csoportjai számára. Hiszen a jövőnk valóban azon múlik, hogy mennyiben vagyunk képesek együttműködni egymással, és felelősséget vállalni.



A látogatók döntöttek a legjobb fotókról

2010-07-28

A "100 legszegényebb - ahogy te látod" fotópályázatra beérkezett 130 képet az elmúlt időszakban a honlap látogatói értékelhették. A legtöbb és legjobb minősítést a "Szegény a szegénnyel szemben" című kép nyerte, melynek alkotója 100 ezer Ft értékű digitális fotó technikai felszerelésben részesül.



Önkéntes akciót szerveztünk hajléktalan emberek részvételével

Süteménykészítés a RÉS Alapítvány női szállóján

2010-06-17

Június 9-10-én a balassagyarmati Vöröskereszt valamint a budapesti RÉS Alapítvány együttműködésével 13 hajléktalan nő és férfi sütött süteményt és osztotta szét a pesti járókelők között. Az akció révén a hajléktalanok bizonyították, hogy nem csak támogatások haszonélvezőiként, hanem aktív állampolgárokként is szerepet tudnak vállalni, ha helyzetbe hozzuk őket. Az önkéntesekkel a Város Mindenkié csoport is találkozott, akik szintén a hajléktalan emberek társadalmi felelősségvállalásának lehetőségeiről számoltak be. A résztvevők elmondásuk szerint élvezték az akciót, és amikor néhányan az ajándék süteményekért pénzt akartak adni nekik, nem fogadták el.



Új irodába költöztünk

2010-05-19

A Kurt Lewin Alapítvány május 20-21-én új irodába költözött, így 25-től már új címünkön: 1056 Váci u. 46. III/5. vagyunk elérhetőek.



Nemzetközi konferencia Csillebércen

Az alapítvány munkatársa előad a konferencián

2010-05-18

A United ifjúsági konferenciasorozata idén májusban budapesten a Kurt Lewin alapítvány szakmai támogatásával került megrendezésre.



Megjelenítve 1 - 7, összesen 82

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Következő >