Tekerj a toleranciáért!

2007-09-28

A Kurt Lewin Alapítvány a Sziget Fesztiválon toleranciasátrat tesz elérhetővé a nagyközönség számára. A sátor augusztus 9. és 12. között lesz látogatható. A szervezők célja felhívni a figyelmet a tolerancia értékére és fontosságára. A rendezvényt meglátogató magyar és külföldi fiatalok közül bárki felülhet a rendezők által biztosított kerékpárra, és tetszése, illetve energiája szerinti távolságot tekerhet rajta. A lekerékpározott métereket a szervezők számlálják és összeadják, az eredményeket folyamatosan mindenki számára elérhetővé teszik.



Tekerj a toleranciáért!

2007-09-28

Az akció egyik ismert arca és pártolója Hajós András, így nyilatkozik: „a Kurt Lewin Alapítványnak a megalakulása óta támogatója vagyok. Akik, ha nem is tudnak közvetlenül tenni a toleranciáért, de legalább felhívni akarják rá a figyelmet, különböző távokat tekerhetnek le egy erre külön felállított biciklin. A Sziget azért is jó helyszín erre, mert ott egy olyan közeg gyűlik össze – a mai fiatalok – az a generáció, akiknek azt már különösebben nem kell magyarázni, hogy a mások iránti tisztelet alapvető európai érték.” – mondja.



Szubjektív beszámoló az első napról

2007-09-28

Ligeti György

A nagyon sok nehézség ellenére beindult a tekerés a Szigeten. Ha lenne az alapítványnak blogja (lesz), akkor a mostani egyfajta piros betűs bejegyzés lenne. Borzasztóan sokat köszönhet az alapítvány sátra a munkatársaknak és az önkénteseknek. A kölcsönkerékpár csak nagyon sok szerelés után indult el. Cake Baly Olivio hősiesen szállította ki a sátor működtetéséhez nélkülözhetetlen eszközöket a helysznre, majd visszafordult a városba, hogy egy újabb kört tegyen a pótkerékpárral. Olivio szerkesztette az esti Egál műsort a Radio Café 98.6-on, de ne rohanjunk előre.



Elértük az ezer kilométert

2007-09-28

A Tekerj a toleranciáért! sátorban mintegy félezer szigetlakó szombat este kilenc órára közös erővel elérte az egyezer kilométer távolságot.



Demokráciára nevelés - már könyv formában!

2007-09-28

A Kurt Lewin Alapítvány rövid, praktikus ismereteket adó módszertani füzetet adott ki Demokráciára nevelés címmel. A kiadvány az ugyanezt a címet viselő 120 órás akkreditált pedagógus-továbbképzési program elméleti hátterét ismerteti, s ad segítséget a módszerek gyakorlati alkalmazásához.



Társadalomtudományi szakemberek elhelyezkedési esélye a munakerő-piacon

2007-09-28

2005 szeptemberétől kezdődően a Kurt Lewin Alapítvány az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán diplomát szerzett munkavállalók munkaerő-piaci integrációjára fókuszáló kutatást végez a Nemzeti Fejlesztési Terv, ROP 3.3 program támogatásával.



Társadalomtudományi végzettséggel a munakerő-piacon

2007-09-28

A Kurt Lewin Alapítvány 2005. szeptemberétől egy olyan vizsgálatot bonyolított le, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán diplomát szerzett munkavállalókra koncentrált. Az egy éves futamidejű felméréssel a kutatók a szociális munkások, szociálpolitikusok és szociológusok mellett olyan diplomásokra is koncentráltak, akik a kulturális antropológia, a politológia vagy éppen a nemzetközi tanulmányok szakon végeztek. Interjúk készültek emellett különböző munkaadói szervezetek vezetőivel és egyetemistákkal is. Az alapítványi kutatócsoport tagjai mellett a felmérést támogató szeminárium hallgatói is részt vettek a vizsgálatban.



Megjelenítve 64 - 70, összesen 82

Előző >

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

Következő >