„Ez csak egy munkahely, ahonnan a nap végén hazamegyek?”
2010-05-03
Ismét szervezetfejlesztő képzést tartottunk a Kék Pont Alapítvány munkatársai számára. A két szervezet jól ismeri már egymást, a Kék Pont sikere a mi szívügyünk és szakmai kihívásunk is, hiszen szervezetfejlesztőként már visszajárunk az alapítványhoz.
Csináld magad, tanulj a másiktól!
2010-05-03
Az „Önkéntességgel a roma integrációért” című pályázat nyertesei számára tartottak képzést a Kurt Lewin Alapítvány munkatársai április 23. és 25. között. A három nap alatt a romák és nem romák együttműködésével megvalósuló önkéntes kezdeményezések és azok filmes feldolgozására irányuló projektek gazdái a roma integráció, önkéntes- és projektmenedzsment, kommunikáció valamint gerillamarketing és filmkészítés témaköreibe kaphattak betekintést.
Műhelymunka az előítéletekről
2010-05-03
A Kurt Lewin Alapítvány munkatársai műhelyvezetőként vettek részt a Mobilitás Országos Ifjúsági Szolgálat szervezésében zajló "Nemformális tanulás napja” rendezvényen április 19-én. A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve jegyében megszervezett programon összesen 140 résztvevő jelent meg. A rendezvény célja az ifjúsági munka területeihez kapcsolódó módszertani ötletek bemutatása és a gyakorlatok által fejleszthető kompetenciák meghatározása volt.
Roma integráció górcső alatt
2010-04-19
A Kurt Lewin Alapítvány az elmúlt hónapokban végezte el a Roma Integráció Évtizede Program által megjelölt célok megvalósulási folyamatának monitoring-vizsgálatát Magyarországon a 2005-2009 közötti időszakra vonatkozóan.
Pályázati felhívás támogatás igénylésére az „Önkéntességgel a roma integrációért” című videó-pályázathoz - Módosított határidő
2010-03-29
A Kurt Lewin Alapítvány az esélyegyenlőség érdekében lehetőséget biztosít szakmai - és szükség esetén pénzügyi - támogatás igénylésére azon pályázók részére, akik számára az „Önkéntességgel a roma integrációért” című videó-pályázatra beadandó pályamunka elkészítéséhez szükséges feltételek nem, vagy csak részben adottak. Módosított határidő: 2010. április 6. 24:00 óra.
„100 legszegényebb” – Ahogy Te látod: fotópályázat
2010-03-25
A Kurt Lewin Alapítvány „100 legszegényebb” – Ahogy Te látod címmel fotópályázatot hirdet, melyre a szegény és hátrányos helyzetű csoportok tagjait sztereotípiáktól mentes módon bemutató képekkel, valamint hozzájuk kapcsolódó rövid szövegekkel lehet jelentkezni.
Pályázati felhívás „Önkéntességgel a roma integrációért” - videó-pályázat
2010-02-25
A Kurt Lewin Alapítvány videó-pályázatot hirdet Magyarországon élő roma és nem roma emberek együttműködésében megvalósuló önkéntes kezdeményezések filmes feldolgozására. Jelentkezési határidő: 2010. július 15.


