100 legszegényebb a Gödörben
|
|
A Gödör Klubban szeptember 19-én, 19 h-kor került bemutatásra a 100 legszegényebb kiadvány, valamint az ehhez kapcsolódó kiállítás. Az est során – melynek házigazdája Hajós András volt –játékkal, beszélgetésekkel és zenén keresztül kaptunk betekintést a szegénység sokarcúságába.
A műsor felvezetőjében, Illés Márton, a kiadvány szerkesztője elmondta, hogy a „100 legszegényebb” című kiadvánnyal a Kurt Lewin Alapítvány a hátrányos helyzet megszokott kategóriái helyett, melyek sokszor a társadalmi feszültségeket erősítik, a gyakorlati problémákban rejlő hasonlóságokra, a személyes történetek és a megismerés, megértés fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. Továbbá arra, hogy a szegénységgel kapcsolatban mindannyiunknak van személyes felelőssége. „Saját problémáinkra, valamint a környezetünkben élők gondjaira mindig lehet felelős találni, mutogathatunk az államra, pártokra, kisebbségi csoportokra, a szomszédunkra vagy a házastársunkra, ezzel azonban nem mozdítjuk előre a hazai szegénység ügyét, bár az mindenkinek közös érdeke.” – mondta az alapítvány munkatársa.
A műsorban az előítéletek és a hátrányos helyzetű személyek vizuális megjelenítésének problematikáit boncolgató beszélgetések után, személyes történeteket hallottunk a szegénység formáiról. Ezúttal azonban nem a kiadvány szereplői szólaltak meg, hiszen a szegénység nem abszolutizálható, nem rangsorolható jelenség, hanem szinte bárkinek az életében megjelenhet valamilyen formában. A zenét TG Lupin keverte, aki saját maga is megosztott egy személyes történet a közelmúltból. Az este végén megköszönték a Karaván Művészeti Alapítvány hátrányos helyzetű növendékeinek, valamint a Rés Alapítvány által támogatott hajléktalan asszonyoknak a munkáját, akik zsíroskenyereket készítettek és osztottak a Gödör környékén, bizonyítva, hogy bárki képes arra, hogy adjon valamit a másiknak. A jószándékhoz hasonlóan a tehetség sem csak a körülményektől függ. Ha valakinek például zenei tehetsége van, akkor akár képzés és technikai háttér nélkül is képes annak kifejezésére. A 14 éves Mizó ámulatba ejtette a Gödör Klub közönségét beatboxolásával, amelybe végül Hajós András is bekapcsolódott énekes kíséretként.
A kiállító terem késő estig zsúfolásig tele volt látogatókkal. Akik nem voltak ott, vagy nem fértek be szeptember végéig megtekinthetik még ugyanott a kiállítást, amely ezután országos körútra indul. A Kurt Lewin Alapítvány bármely közösségi ház, kiállító terem részére szívesen kölcsön adja a kiállítás anyagát. A kiadvány szeptember 19-től az Alexandra és a Líra bolthálózatában, valamint a Lapker jelentősebb üzleteiben is megvásárolható 990 Ft-os áron.
