Önkéntes akciót szerveztünk hajléktalan emberek részvételével

2010-06-17
Az akcióról készült film itt érhető el

Június 9-10-én a balassagyarmati Vöröskereszt valamint a budapesti RÉS Alapítvány együttműködésével 13 hajléktalan nő és férfi sütött süteményt és osztotta szét a pesti járókelők között. Az akció révén a hajléktalanok bizonyították, hogy nem csak támogatások haszonélvezőiként, hanem aktív állampolgárokként is szerepet tudnak vállalni, ha helyzetbe hozzuk őket. Az önkéntesekkel a Város Mindenkié csoport is találkozott, akik szintén a hajléktalan emberek társadalmi felelősségvállalásának lehetőségeiről számoltak be. A résztvevők elmondásuk szerint élvezték az akciót, és amikor néhányan az ajándék süteményekért pénzt akartak adni nekik, nem fogadták el.

Bővebb információ az akcióról elérhető itt >>>