EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ISKOLÁBAN


EGYÜTTMŰKÖDÉS AZ ISKOLÁBAN – Módszertani lehetőségek az iskolai nevelés jogszerűségének javításában; az iskolai jogok tantárgyakba való integrálhatóságának módszerei, együttműködés az iskolán belül és más intézményekkel – címmel 30 órás akkreditált pedagógus-továbbképzési kurzust kínálunk.

Gazdag Ágota, a pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola nevelési igazgatóhelyettese így nyilatkozott az Alapítvány képzéséről a Klub Rádió Szószóló című műsorában:

„Ami szerintem ennek a képzésnek mindenképpen pozitívuma, az a szemléletváltás, a módszertani megújulás. Nagyon sokat dolgoztattak bennünket a trénereink, és arra késztettek, hogy mi magunk jöjjünk rá, hogy mit és hogyan kell változtatnunk. Diákjogok tekintetében, a házirendünket átnéztük, gondolkodtunk közösen róla. […] A konkrét tantárgyakban is éreztük, hogy a velünk játszatott játékok, módszerek, hogyan nyitottak új lehetőségeket, tehát nagyon sok dolgot adaptáltunk a saját tantárgyunkban is, hogy egy kicsit máshogy, a gyerekeket dolgoztatva közelítsünk meg egy-egy témát.

Nagyon sok továbbképzésen vettem már részt, ahol unatkoztam. Ez egy nagyon jó hangulatú, nagyon hasznos, nagyon interaktív volt a képzés, ez nagyon nagyon nagy előnye szerintem.”

A továbbképzés keretében célunk:

  • A pedagógusok módszertani kultúrájának továbbfejlesztése
  • A demokratikus látásmód közvetítése, amely szerint a jogok segítő játékszabályként alkalmazhatóak a mindennapokban és az iskolai életben.
  • Az iskola mint munkahely sajátosságainak feltérképezése, az együttműködés, kommunikáció, érdekek és érvek egyeztetésének fejlesztése, konkrét, életszerű helyzetek és (tanórai keretek között is alkalmazható) modellgyakorlatok segítségével
  • A feltárt csoportdinamikai jelenségek alapvető társadalomtudományi fogalmakkal való leírása
  • A pedagógusokat képessé tenni e jelenségek, fogalmak felismerésére és kezelésére a mindennapi iskolai munkában

Harmincórás tanár-továbbképző kurzusunk célja, hogy az iskolában dolgozó tanárok képessé váljanak ismételten megújulni, erőt tudjanak meríteni önmagukból és kollegáikból ahhoz, hogy kívülről ránézve saját munkahelyükre, annak – végső soron tehát saját maguk – küldetésére, és a napi munkában tudják képviselni mindazt, amit a tanítás, nevelés lényegének, értékének tartanak. Némileg provokatívan fogalmazva: jelentsenek problémát önmaguknak! Mit, hogyan csinálok, és miért úgy? A pedagógusi munka során talán éppen az ilyen jellegű számvetésre nyílik legritkábban lehetőség.

Az iskola mint szocializációs közeg mintát nyújt a gyerekeknek az élet minden szegmensére vonatkozóan, így például a jog, etika, konfliktuskezelés, együttműködés területeit illetően is. A képzés végére a pedagógusok megismernek olyan élményalapú módszertani eszközöket, melyeket biztonsággal és rugalmasan tudnak beilleszteni a saját munkájába. Elsajátítják azokat az ismereteket és jártasságokat, amelyek egy demokratikus jogállamban való tartalmas és emberhez méltó élethez elengedhetetlenek, valamint megismerik azokat a módszereket, melyekkel ezt a tudást a diákoknak átadhatják, kiemelve az önérdek-érvényesítés és a kritikai-konstruktív társadalmi részvétel elengedhetetlen voltát. Saját és diákjai önismeretét képes lesz munkája során fejleszteni, megfigyelni.

A képzés három fő tematikai egységből épül fel:

  • Jog és etika,
  • Együttműködés
  • Társadalomtudományok az iskolában

A 30 órából mindössze 6 óra az elmélet, a többi óra gyakorlat!

Bővebb Információ: Széger Katalin ( email: szeger.katalin@kla.hu T: +36 (1) 411.0940 )