TANULMÁNYOK, PUBLIKÁCIÓK
- Roma Integráció Évtizede Program monitoring vizsgálata (2010)
Roma Integráció Évtizede Program által megjelölt célok megvalósulási folyamatának magyarországi 2005-2009 közötti időszakára vonatkozómonitoring-vizsgálatát végezte el az alapítvány. A kutatás során kvalitatív és kvantitatív eszközöket egyaránt alkalmaztunk. A kutatás eredményei, valamint a teljes tanulmány elérhető itt >>>
- A kompetenciák átadásának akadályairól (2009)
Az Oktatásért Közalapítvány megbízásából végzett kutatásunk a szakközépiskolában oktató tanárok komptenciáinak és előítéletességének összefüggéseit vizsgálta. A kutatás forrásául négy vidéki város szakiskoláinak tanárai számára tartott tréningek, valamint a tanárok által kitöltött kérdőívek és moderált beszélgetések szolgáltak. A kutatásból készült zárótanulmány elérhető itt >>>
- A Lakmusz program hatásvizsgálatának eredményeiről (2009)
A Kurt Lewin Alapítvány az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány megbízásából elvégezte a Lakmusz program monitorozását, mely az állami gondokoskodás rendszerében élő vagy onnan kikerült fiatalok munkaerő-piaci és társadalmi beilleszkedését támogatta. Jelen tanulmány hiteles, megbízható képet ad a program előzményeiről, jellemzőiről.
Bővebb információ >>>
- Soros Alapítvány roma programjainak feldolgozása (2007)
A Kurt Lewin Alapítvány által létrehozott multimédiás tudásbázis, mely az alapítvány 12 roma témájú programját mutatja be és értékeli, hiánypótló jelentőségű mind napjaink támogatói, mind a civil szféra és a szélesebb közönség számára.
A honlap elérhető itt>>>
- "Vissza a társadalomba?" - monitoring vizsgálat (2007)
A Kurt Lewin Alapítvány az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) által kiírt kutatási pályázat nyerteseként 2007 első felében az AVP-Háló program monitoring vizsgálatát bonyolította le. Az alapítvány munkatársai személyesen keresték fel az OFA által támogatott debreceni, miskolci, nyíregyházi, szombathelyi és zalaegerszegi szervezetek képviselőit, munkatársait. Rajtuk kívül interjúkat készítettek a pártfogó felügyelő szolgálatok és a büntetés-végrehajtási intézetek vezetőivel, munkatársaival, valamint programban részt vett szabadultakkal is. A személyes beszélgetések során elsősorban a program értékelésére, a célok megvalósítása előtt álló akadályok artikulálására és a szervezetek közötti együttműködés jellemzőire kérdeztünk rá.
Bővebb információ >>>
- Ligeti György: CSR - Vállalati társadalmi felelősségvállalás (2007)
Az természetes, hogy a vállalatok az elérhető legmagasabb profit megszerzésére törekszenek, nagy baj lenne, ha nem ez lenne a céljuk. De vajon létezik-e ezen túl bármilyen kötelezettségük, feladatuk? Te mint vezető hogyan gondolkodsz a céged társadalmi és környezeti felelősségvállalásáról? Ez a könyv arról szól, hogy milyen előnyökkel jár az üzletmenetre, a társdalomra és a környezetre nézve, ha egy vállalat beépíti központi stratégiájába a demokrácia értékeit, s felelős módon viszonyul saját tevékenységéhez. A könyv számos magyar és külföldi példával, gyakorlati útmutatóval szolgál a céged hosszú távú fenntarthatóságának megteremtéséhez. (ISBN-13: 978-963-87324-1-5)
A könyv kiadását fontosnak tartotta a Magyar Telekom.
A CSR - Vállalati társadalmi felelősségvállalás könyv megvásárolható az Alexandra Könyváruház-lánc és a Libri üzleteiben, továbbá megrendelhető a Kurt Lewin Alapítványtól.
- Pécs 2010 - kutatás (2006-2007)
Pécs városa 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa lesz. Az újságolvasók, a TV- és rádióműsorokat figyelemmel kísérők, vagy éppen a nyertes pályázatot tanulmányozók már jól ismerik a város megújítását célzó grandiózus terveket. Zene és konferenciaközpont, Zsolnay Kulturális Negyed, Regionális Könyvtár, és még lehetne tovább sorolni a fejlesztési törekvéseket, az igen komoly beruházások eredményeképpen meg-, és újjászülető épületeket, központokat. Mindennek köszönhetően Pécs valóban KULTURÁLIS Főváros lesz 2010-ben. A fizikai megújításon kívül azonban fontos kérdés az is, hogy az infrastrukturális fejlesztéseken és a magaskultúra világát érintő beruházásokon túl vajon hogyan válik egy város EURÓPAI kulturális fővárossá?
Bővebb információ >>>
- Összehasonlító médiavizsgálat (2006-2007)
A Kurt Lewin Alapítvány négy országot érintő médiafigyelést indít november 2-án. A szervezők célja visszajelezni a sajtó számára azt, hogy mennyit és hogyan kommunikálnak a nemzeti és etnikai kisebbségekről valamint a bevándorlókról, menekültekről. A kutatás egy további, sok országra kiterjedő adatfelvétel előzménye, melyet egyben újságíró képzés is követni fog.
Bővebb információ >>>
- Társadalomtudományi végzettséggel a munakerő-piacon (2005-2006)
A Kurt Lewin Alapítvány 2005 szeptemberétől egy olyan vizsgálatot bonyolított le, amely az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karán diplomát szerzett munkavállalókra koncentrált. Az egy éves futamidejű felméréssel a kutatók a szociális munkások, szociálpolitikusok és szociológusok mellett olyan diplomásokra is koncentráltak, akik a kulturális antropológia, a politológia vagy éppen a nemzetközi tanulmányok szakon végeztek. Interjúk készültek emellett különböző munkaadói szervezetek vezetőivel és egyetemistákkal is. Az alapítványi kutatócsoport tagjai mellett a felmérést támogató szeminárium hallgatói is részt vettek a vizsgálatban.
Bővebb információ >>>
- Héra Gábor - Ligeti György: Módszertan. A társadalmi jelenségek kutatása (2005)
A Kurt Lewin Alapítvány vizsgálatai során aktív szerephez jutnak olyan hátrányos helyzetű egyetemisták, akik a kutató munka végzése során nemcsak jövedelemre tesznek szert, hanem későbbi szakmájuk gyakorlásához nélkülözhetetlen ismeretekhez és kapcsolatokhoz is hozzájutnak. A könyv mind a kvantitatív, mind a kvalitatív adatgyűjtési eljárásokat ismerteti, így a megfigyelést, az interjút, a fókuszcsoportot, a kísérletet, a szociometria és a kérdőív technikáját is részletesen bemutatja. Ezen túlmenően etikai és jogi kérdéseket a felmérés szervezéséhez szükséges gyakorlati tudnivalókat, az adatfeldolgozást és a kutatási beszámoló elkészítését és marketingjét is tárgyalja. A szerzők külön hangsúlyt fektettek arra, hogy a könyv lehetőleg egy nagyobb lélegzetű kutatás megtervezésén, végrehajtásán és az adatok elemzésén haladjon végig.
A kiadvány kihasználja az internet adta lehetőségeket, s számos további információt tesz az olvasó számára a weben keresztül elérhetővé. Minden fejezet végén talál az olvasó ajánlott szakirodalmat, valamint az egyes témákat érintő szépirodalmi hivatkozásokat és filmajánlásokat azzal a céllal, hogy a bemutatni szándékozott eljárás vagy gondolatmenet az irodalom és a mozgókép segítségével még érthetőbbé váljon. (ISBN 963-389-788-2)
A Módszertan könyv megvásárolható az Osiris Kiadónál.
Bővebb információ >>>
-
KLA füzetek a toleranciáért (2005)
A Kurt Lewin Alapítvány négy füzetet hozott létre, melyek a szegénység, a rasszizmus, az európai kulturális sokféleség, valamint a rasszizmus-irredentizmus témákat teszik közérthetővé diákok és tanáraik számára. A kezdeményezés azon a felismerésen alapszik, hogy a szegény családokból származó gyerekek számára leszakadásuk okán a világról szóló információ feldolgozhatatlan betűhegy, ez a körülmény pedig tovább növeli a kimaradásukat a társadalmi vérkeringésből.
A füzetsorozat közérthetően igyekszik bemutatni az Európai Unió intézményrendszerét, néhány jogi vonatkozású ismeretet, valamint felhívni a diákok figyelmét néhány, őket is érintő társadalmi kérdésre, így a szegénység és a rasszizmus problémájára.
A programot az Európai Unió Phare Access Programja is támogatja.
Bővebb információ >>>
A füzetek rövid leírása elérhető itt >>>
- A szociális ellátórendszer az információs társadalom küszöbén (2005)
A MITSESZ (2005) olyan, a szociális ellátórendszert közvetlenül érintő mélyvizsgálat, melynek eredményeként megválaszolható, hogy milyen irányú információtechnológiai (IT) fejlesztésekre, képzésekre, tartalmakra van szükség az intézményrendszer fejlesztése során. Jelen vizsgálat közvetlenül járul hozzá, hogy megfelelő információs stratégia jöhessen létre, és ennek eredményeként a szociális szféra munkatársai mindenhol azonos lehetőséggel és eséllyel rendelkezzenek az információ felett. A kutatás szándéka szerint hozzájárul ahhoz, hogy minden intézmény információs végpont legyen, ne pedig az információ végállomása.
Az anyag elérhető itt>>>
- Ligeti György: Cigány népismereti tankönyv 7-12. osztály számára (második, bővített kiadás, 2004)
A népismeret oktatásának célja – minden magyarországi nemzetiség esetében – az egyes kisebbségi csoportokhoz tartozó tanulók nemzetiségi (és európai) tudatának ébrentartása, ápolása. A népismeret oktatásának célja a többségi társadalomhoz tartozó diákok toleranciájának és ismereteinek növelése is, hiszen nem képzelhető el e tantárgy vagy műveltségterület teljesen izolált oktatása, mely során csak a kisebbségi diákok vannak jelen az oktató-nevelő munka során. Végül cél a nemzetiségi tudat humanizálása, ami azt jelenti, hogy a származási-nemzetiségi tudat nem lehet azonos a nacionalizmussal vagy a sovinizmussal.
A Cigány népismereti tankönyv megvásárolható a Konsept-H Könyvkiadónál.
- Xeno.hu (2004)
Miről szól ez a füzet? A gyűlöletről, az elutasításról, az idegenellenességről. A füzet címe XENO.HU, ahol a xeno előtag az "idegenre", a "másra" utal. A xenofóbia szó idegenellenességet, idegengyűlöletet jelent. A kiadvány ezeknek a nézeteknek üzen hadat, úgy, hogy megkísérli a nyitott és gondolkodó embert immunissá tenni azokkal szemben. Az Európai Unióval lehetőség nyílik arra, hogy megszűnjenek az államhatárok a nemzetek között, a kultúra, az eszmék, a tudás szabadon áramolhat, néptől, fajtól, bőrszíntől függetlenül, így lehetőség nyílik arra, hogy a "xeno" szó ne létezzen többé, és az előítéleteket, leegyszerűsítő sztereotípiákat végre az egymás iránti érdeklődés váltsa fel. (ISBN 963-216-119X)
Bővebb információ >>>
- Fogyatékkal élők a felsőoktatásban (2004)
A Kurt Lewin Alapítvány az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából idén januártól felmérést végez a felsőoktatásban tanuló fogyatékossággal élő hallgatók helyzetéről. A 2005 májusa végén zárult kutatás tapasztalatairól itt olvashat.
Az anyag elérhető itt>>>
- Kisebbségi önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése (2004)
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium (IHM) Kisebbségi önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése címmel 2003-ban írt ki pályázatot, mely révén több mint ezer kisebbségi önkormányzat jutott számítógéphez és egyéb informatikai eszközhöz. A Kurt Lewin Alapítvány e program monitorozásával járult hozzá annak a célnak a megvalósulásához, hogy a kisebbségi önkormányzatok a tudás alapú társadalom kiépítésében be tudják tölteni az őket megillető szerepet.
- Kutatás a serdülők erkölcsi szocializációjáról (2004)
Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) és a Veszprémi Egyetem Pedagógiai-Pszichológiai Tanszéke megbízásából a Kurt Lewin Alapítvány hetedik és tizedik évfolyamon tanuló diákok 1500-as reprezentatív mintáján végzet kérdőíves vizsgálatot 2004-ben Útkeresés a labirintusban címmel.
Az anyag elérhető itt>>>
- Ligeti György: Gyújtós. Iskola, demokrácia, civilizáció (2003)
Ez a könyv néhány, a mai magyar közoktatásban zajló folyamatot kíván bemutatni. Ligeti úgy teszi vizsgálat tárgyává azt a társadalmi szövedéket, amelyben az iskola intézménye is található, hogy közben nem keres ellenséget, nem kísérel meg újjal mutogatni egyetlen szereplőre sem, így például a pedagógusokra vagy a hátrányos helyzetű gyerekek szüleire. Emellett ugyanakkor síkra száll a demokratikus iskolarendszer létrejöttéért.
A könyv szerzőjének célja – a Minden másképp van című könyvéhez hasonlóan – az ismeretterjesztés. A szöveg fontos témát tárgyaló, több tudományterület fogalmi rendszerét és módszereit hasznosító empirikus kutatásokra épülő munka, melynek legfőbb erénye az, hogy közérthető. Mindenkinek szól. (ISBN 963 9494 16 X)
A Gyújtós könyv megvásárolható az Új Mandátum Könyvkiadónál.
- Hátrányos helyzetűek a közoktatásban (2003)
Hátrányos helyzetűek a közoktatásban címmel országos oktatásjogi vizsgálatot végzett az alapítvány (Fellegi Borbála, Hajdú Eszter és Ligeti György) az Oktatási Jogok Biztosa megbízásából. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárásra kerüljenek a közoktatásban tapasztalható, a hátrányos helyzetű tanulókat érintő jogalkalmazási visszásságok.
Az anyag elérhető itt>>>
- Monoszló (2002)
Az alapítvány a Magyar Tudományos Akadémia megrendelésére Ferge Zsuzsa szakmai koordinációja mellett végzett mélyinterjús-kérdőíves kutatást Monoszló településen.
Az anyag elérhető itt>>>
- A szülői jogok érvényesülése (2001)
A 2001-2002-es tanévben - szintén az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából - végzett országos kutatást az alapítvány. A vizsgálat során 120 interjú és 2325 kitöltött kérdőív került feldolgozásra. A Közoktatási Törvény 2003 nyarán történt módosítása során a Kurt Lewin Alapítvány kutatási tapasztalatait is figyelembe vették a jogalkotók.
Az anyag elérhető itt>>>
- Ismeretek és attitűdök a Visegrádi Négyekről Magyarországon (2001)
Magyarországon, Szlovákiában, Lengyelországban és Csehországban lakóhely, életkor és iskolai végzettség szerinti reprezentatív mintán készített adatfelvételt a Magyar Gallup Intézet a Visegrádi Alap megrendelésére. A Kurt Lewin Alapítvány a Világgazdasági Kutatóintézet kérésére végezte el a magyarországi adatok elemzését. A vizsgálat a kérdezettek Visegrádi Négyeket érintő ismereteit és attitűdjeit volt hivatott feltérképezni.
- Diákjogok (2000)
Diákjogok és pedagógusjogok (2000) címmel végzett országos szociológiai kutatást az alapítvány a 2000–2001-es tanév során az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából, mely az iskolai konfliktuskezelést vizsgálta. A kutatás során 1 460 kérdőív került kitöltésre, és körülbelül 100 interjú készült.
Az anyag elérhető itt>>>
- Demokratikus iskola (1999)
Az alapítvány első önálló kutatása az a pécsi interjúkon, megfigyelésen és kérdőíveken alapuló vizsgálat volt, mely a város középiskolásainak attitűdjeit, társadalmi ismereteit és konfliktuskezelő technikáit volt hivatott feltárni. Az 1754 kitöltött kérdőív a város összes 11. évfolyamon tanuló diákját érintette.
- Felzárkóztató oktatás (1998)
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium (ma Oktatási és Kulturális Minisztérium) megrendelésére az ELTE Szociológiai Intézetének vezetésével készült vizsgálatban az alapítvány munkatársai a társadalomismerettel kapcsolatos kérdéssor megszerkesztéséért, valamint a válaszok elemzéséért volt felelősek. A vizsgálatot Csepeli György, Székelyi Mária és Örkény Antal vezette. Az adatfelvétel az egyes magyarországi iskolákban felzárkóztató céllal létesített oktatási programok hatékonyságát volt hivatott feltérképezni a diákok tudásának összehasonlításával.
- Nemzeti identitás (1995)
Az International Social Survey Programme (ISSP) 1995-ben 26 országban 31 000-es mintán vizsgálta meg a résztvevő országok állampolgárainak nemzeti identitáshoz, más országokhoz és idegenekhez fűződő viszonyát. Az alapítvány néhány munkatársa a magyarországi adatok elemzésével az ország lakosságának nemzeti identitását és büszkeségét, esetleges etnocentrizmusát, illetve xenofóbiáját térképezte fel.
![]()
